dohányzás leszokást támogató ambulancia

Blog

     Köszönetnyilvánítás
Nagyon szépen köszönöm, hogy lehetőséget biztosítottak a Kórház keretein belül a Dohányzás Leszokás Ambulancia csoportos terápiáinak megtartására. A terápiának köszönhetően közel két hónapja nem dohányzom, úgy érzem, hogy a megszerzett tudás és tapasztalat birtokában többet nem fogok rágyújtani. Az Ambulancia csapata, Dr. Tót Éva, Péter Mária, Nagy Katalin nagyon felkészültek, lenyűgöző, hogy nem dohányosként mennyire értik a függőség biológiai és pszichológiai hátterét. 

Sz. Zoltán
2023. június

     Köszönet a Kórháznak, és a támogató programnak...

Azért írok Önöknek, hogy köszönetet mondjak, hogy lehetőséget teremtenek a kórházukban annak, hogy leszokni vágyó emberek, akik úgy érzik nehezen, vagy sehogy sem bírkóznak meg a feladattal egyedül, azok segítséget kaphatnak! A Doktornő, Katallin és Marika munkája, amit értünk/értem tettek felbecsülhetetlen érték.
Ma Magyarországon ilyen jellegű segítséget csak tőlük lehet kapni, ráadásul nem magán rendszerben, így olyanok is részesülhetnek benne, akik egyébként nem tudnák megfizetni.
Én 27 év dohányzás után fordultam a program segítségéhez.. Az évek során többször próbáltam egyedül leszokni, de sikertelen volt minden erőfeszítésem. Ők hárman segítettek abban, hogy mire eljön a stop nap, már kész tervek legyenek a fejemben arra, amikor rá akarnék gyújtani. Segítettek abban a csoportos foglalkozások során, hogy ezek a koncepciók mélyen elültetésre kerüljenek az agyamban és így a legkritikusabb helyzetekben is eszembe tudott jutni, hogy miért is nem akarok rágyújtani. A csoport ereje, szintén felbecsülhetetlen, ott mindenki ugyanazért küzdött, így egymásnak is nagyon sokat tudtunk segíteni, a tapasztalásaink megosztásával. Immár 93. napja nem dohányzom és életemben előszőr azt is érzem, hogy már tényleg nem is fogok! Azt, hogy idáig eljutottam, a programnak köszönhetem!

P. Nóra
2023.február  


      Csoport utáni gondolatok...

- Felkészítettek arra, hogy a leszokás során szükség lesz a részemről is kemény munkára.

- Sokkal könnyebb volt így leszokni, hogy láttam, hogy nem egyedül küzdök a leszokással. Sokat segített mások nézőpontját, trükkjeit, gondolatait hallani.

- Mások érzéseinek, kétségeinek és szenvedéseinek a magaméval történő összevetése. Hasonlóság - vagy éppen különbözőség felfedezése: "nem vagyok egyedül", "más is így érez", "nahát, lehet, hogy     még rám is ez vár, jobban fel kell készülnöm"

- A rutin megtörtés. A szétválasztása a kávé - ciginek, illetve hát a gyógyszer.

- Nagy segítségemre volt az a nagy, megelőlegezett bizalom, amit Önöktől kaptam, hogy menni fog, hogy sikerülni fog.

- Nekem nagyon sokat segített a felkészülési időszakban az elvonási tünetekre való felkészülés, a támogató csoportban a tényleges támogatás, hogy bíztattak minket 

- Minden támogató, dícsérő szó, annak visszaigazolása, hogy amit mondok, az mások számára is hasznos lehet, bátorítás, gondolatébresztés: csak segítő megnyilvánulásokat kaptam, amiket ezúton is   nagyon köszönök!

- Nem vagyunk vesztesek, hogy segítség nélkül nem tudunk leszokni

- Nagyon jó volt az, hogy elgendő időm volt felkészülni a STOP napra. Az a majdnem egy hónap kellő időt adott nekem.

- Nekem sokat segített, hogy a Doktornő elmondta, hogy kemény munka lesz, de túl fogjuk élni. Sok kapaszkodót kaptunk a leszokáshoz.

2022. szeptember

    Lehet másképp!

Aki nem dohányzik, az kimaradt egy furcsa kalandból. Egyúttal adjon hálát, mert dohányosnak lenni hosszú távon egyáltalán nem jó. Akárhogy is, a sose dohányzó és az egykori dohányzó se vessen követ a dohányzókra! Egy dohányos meglátásai következnek, aki eltökélt abban, hogy lehet még belőle nemdohányos. 

Még a pandémia alatt beregisztráltam a Dohányzás Leszokás Támogató Ambulanciára Budapesten. Természetesen a járvány miatt itt is várni kellett, csak most indult újra a program. De tudtam, hogy ott a helyem. Részben azért, mert azóta sem tudtam felülemelkedni a problémámon, részben azért, mert már nagyon is készen állok a változtatásra, és ehhez minden profi segítség jól jön. (Harmadrészt az is érdekelt, hogy ez tényleg olyan-e, mint a Harcosok klubjában, vagy amit az Anonim Alkoholisták gyűléseiről lát az ember az amerikai filmekben.)  

Az ingyenes programot évente kétszer indítják, és nagyjából 3 hónapon át tart. A következőkből áll: 2 tájékoztató előadás, 1 egyéni konzultáció, lesz tüdőszűrés, majd jön a STOP-nap (a „függetlenség napja”, ahogy a szakember nevezte), amikor is minden résztvevőnek le kell tennie a cigit, s ezt követi majd 5 csoportos alkalom azokkal a társakkal, akik végigcsinálták az eddigieket, nem peregtek ki az egyéni konzultáción, és tényleg nem gyújtottak rá a megbeszélt nap után (ez utóbbit kötelező szénmonoxid-mérési teszt előzi meg a kamuleszokók kiszűrése érdekében).

Az első előadás annyira lelkesítő volt, hogy a jelenlevők úgy érezték magukat, mintha egy elit alakulathoz felvételiznének. Én legalábbis biztosan.

Nehéz számomra ennek a levélnek a megírása, hiszen Önök úgy változtatták meg az életemet, hogy valójában nem is ismertük meg egymást. A program kapcsán azonban volt alkalmam az eddigieknél is sokkal mélyebben megismerni magamat, amely kizárólag az Önök érdeme, és voltaképpen némi szégyenérzet is gyötör amiatt, hogy én csak kaptam ettől a programtól, beleadni pedig csupán saját gyengeségeimet tudtam.

Természetesen a mai napig nem dohányzom, de –ahogyan ennek már az első csoportfoglalkozásaink alkalmával is hangot adtam– ebben egészen biztos voltam már az elején is; nem kételkedtem a leszokásom sikerében. Ami azonban megdöbbentő, hogy mennyire gyakran lehetőséget kínál az élet a dohányzásra való visszaszokásra, és (ez itt a lényeg!) elképesztő zsigeri reflexek segítenek nap mint nap abban, hogy ne gyújtsak rá. Ezeket a reflexeket kizárólag Önöknek és a csoportnak köszönhetem. „A skorpió mindig öl!” –tartja a mondás. „A skorpió mindig öl!” –skandálja egy hang a fejemben, akárhányszor is úgy érzem, hogy most akár rá is gyújthatnék.

Nagyon sokat tudnék, és egyébként szeretnék is Önökkel beszélni ezekről a dolgokról, mindenesetre most egyelőre ennyit tudtam leírni hirtelen azzal, hogy az Önök által végzett tevékenység értékének kifejezésére még az egyébként példátlanul gazdag magyar nyelvünk sem lenne elég kifejező. Ezúton is szeretném megköszönni Önöknek, hogy lehetővé tették számomra az egészséges és hosszú életet.

(Ambrus 2020. május)



     Fogadalom

Örülök ,hogy  megoszthatom gondolataimat az elmúlt 7 hónapról.
Lenszkij  gróf  hű önmagához , eltántoríthatatlan  a vállalt ígéretétől.
A  gróf, azaz én T.Ferenc  jól van, jól vagyok .
Cigaretta ,nikotin természetesen abszolút nincs.
Kísértés adódott  volna többször is  társaságban ,de hála  a csoport-terápiának meg sem fordult a fejemben ,hogy kérjek cigarettát a rágyújtó dohányosoktól.
Már  bőven zavar a dohányfüst ,de nem vagyok ellenséges a dohányzóval szemben.
Kívánom és remélem ,hogy  a társaimnak is sikerült ,sikerül tartani a fogadalmukat.
Ismét hálásan köszönöm az orvosi csapatnak  és csoporttársaimnak  a segítségüket ,szerintem nélkülük én  nem tudtam volna sikeresen leszokni a nikotinról ,cigarettáról.

(T. Feri 2020. május)




     Jó döntés volt..

Én továbbra sem gyújtottam rá, és nagyon jól viselem! Azt hiszem, bennem már nagyon megérett akkorra a leszokás gondolata, amikor az Önök programjára jelentkeztem. Nagyon hasznos és szükséges volt, hogy rendet tegyek a dohányzással kapcsolatos gondolataim/érzéseim terén, azelőtt nem is gondoltam volna, hogy mennyi mindennel összefüggésben van! 
Az is annyira találó volt, hogy egy társhoz hasonlították, akit el kell gyászolni. Azelőtt sosem gondoltam rá így, pedig tényleg olyan, mintha egy szakítás után lenne az ember, amit lezárt és csak tovább akar lépni.
A gyógyszer is rengeteget segített a legnehezebb kezdeti szakaszban. És maga a tudat is sokat jelentett, hogy van kihez fordulni, ha nehézségbe ütköznék. Az, hogy kaptunk feladatokat, voltak csoportos találkozók, keretet adott az egésznek, és így sokkal könnyebb volt. 
Egyszóval nagyon örülök, hogy rátaláltam az Önök programjára, köszönöm, köszönöm, köszönöm!

(Rita 2020. május)



     Már fél év eltelt? Fel sem tűnt.

     Köszönöm, hogy nem dohányzom!

     Eltelt egy év és nem gyújtottam rá!

      Leszokás a dohányzásról

78 éves vagyok. Egész életemben dohányoztam, kb 25 éves koromtól. Igaz hogy kétszer leszoktam 8 és 3 évre, de sajnos az első cigi elszívása után sikerült visszaszoknom. Most a tüdőgondozóba kaptam beutalót, mert járás közben  néha meg-meg kell állnom, és egy CT vizsgálat eltérést mutatott ki a tüdőmben. Ahogy beérkeztem, a bejelentkezéskor észrevettem egy hirdetést, segítséget kaphatok a leszokáshoz. Mivel egész életemben le szerettem volna tenni végleg a cigarettát, ez nagyon befészkelte magát az agyamba. Igen ám, csak az csoportos formában indul szeptemberben, és most még csak április van. Ez már nekem túl távoli időpont, ha én akarok valamit. Otthon többször gondoltam rá, és egyre inkább éreztem, hogy én most akarok leszokni, nem öt hónap múlva. Mikor legközelebb mentem a főorvos asszonyhoz, már elhatároztam, hogy megkérdem, miből áll a segítség és azt is megmondom, hogy én mielőbb egyedül akarom elkezdeni. Ez nagyon erős elhatározás volt.

Először ezt nem is annyira akarták nekem elhinni, de azért minden segítséget megkaptam. Éreztem, hogy ez most nagyon komoly, tudtam, hogy nem lesz könnyű a leszokás.  Volt néhány dolog, amit tudtam, hogy segítségemre lesz. Pl. senki nem dohányzik a környezetemben, viszonylag nyugodt életet élek. Senki nem idegesít, a szobám szép tiszta lett, mert ki lett festve, újra jó  a levegő, ennek örülök, a cigi árát folyamatosan emelik, a havi 40 ezer forintot másra fogom elkölteni. Így azután belevágtam.

Pontosan betartottam az időpontokat: most még rágyújthatok (nem esett olyan jól, mert tudtam, hogy abba akarom hagyni).

Május 20. után nem gyújthatok rá, már csak a gyógyszer és az akaratom segít. Így visszagondolva nem volt túl nehéz, mert amikor eszembe jutott a cigi, elkezdtem valamit csinálni, főzni, ügyet intézni, régi dolgokat átnézni, selejtezni, stb. Így mindig átsegített az elfoglaltság a cigi utáni vágyon.

A gyógyszernek nálam nem volt semmi kellemetlen mellékhatása. Időközben megtudtam. hogy  a fiam is ezzel a gyógyszerrel szokott le, ez is hatalmas lökést adott, mert ő sokkal erősebb dohányos volt és már három éve nem dohányzik. Ez óriási.

És teltek a hetek gyorsan, egymás után. Egyre könnyebb volt, már a kávé után sem kívántam. Még az a szokás, ami a rágyújtással jár, egyre ritkábban jött, itt az akaraterőre volt szükség, hogy elűzzem. Ennyit a cél érdekében ki kell bírni. Persze mindvégig nagyon akarni kell. Három hetenként személyes találkozón beszéltük meg  Katikával a felmerülő problémákat és a helyes megoldást közösen meg is tudtuk találni.

A leszokás három és fél hónapja tart, könnyen vagyok már, csak az akaraterőmre van még egy kissé szükségem.

Mivel már többször abbahagytam a dohányzást, tudom, hogy egy darabig még kívánja az ember a vele járó mozdulatokat, magát a tevékenységet, de ha rágyújtanék nem esne jól.

Azt tanácsolom mindenkinek, hogyha igazán nagyon szeretne leszokni, akkor bízzon magában és kérje a gyógyszeres segítséget, és sikerülni fog.

B.I. (2019.09.)

Régóta tervben volt, hogy leszokom a dohányzásról, csak a „hogyan?” volt kérdés. Ezért örültem, amikor megláttam a Facebook hirdetést a XIV. ker. Tüdőgondozó leszoktató programjáról. 2018. februárjában jelentkeztem.

Az első tájékoztatás után nem volt kérdés, hogy részt szeretnék venni a programban. A második találkozás után azonban komolyan szembe kellett néznem a hamarosan bekövetkező ténnyel, hogy nem fogok majd dohányozni. Erre a gondolatra elkapott egy pánikszerű érzés, amely napokig tartott. Mintha máris leszoknék, elkezdtem nassolni és ideges lenni a leszokás puszta gondolatára.

Ezen a rossz érzésen enyhített a következő csoportos találkozás, ahol beszélgettünk az akadályokról és a formálódó döntésről.  Jó csapat jött össze, sok humorral és optimizmussal. Elhatározásom lassacskán meggyőződéssé vált.  Elkezdtem szedni gyógyszert a megvonási tünetekre, és a Húsvét utáni keddtől kezdve (április 3.) már nem gyújtottam rá többet.

Féltem az első napoktól, ám nagy meglepődésemre az első három napban egy nagyon kiegyensúlyozott, kellemes közérzet és boldogság érzés (eufória) lett rajtam úrrá. Örömöt és megnyugvást éreztem, hogy nem dohányzom többé.  Nagyon jó volt megosztani ezt az érzést a többiekkel a csoportban.

Aztán teltek múltak a napok, hetek és már többször előjött a rágyújtás gondolata. Szerencsére csak gondolat maradt. A csoporttal átbeszéltük, hogy mit tennénk, ha kísértésbe esnénk. Részletesen elemeztük, milyen esetekben gyújtottunk rá régebben és hogy mit lehet tenni a rágyújtás helyett. A rossz gondolkodási beidegződéseinket is leltárba vettük, és hogy milyen más gondolatokkal tudjuk kiváltani az előző, helytelen gondolatokat. Néha kínkeservesen született meg a megoldás, de megszületett. :-)

Mindezek ellenére voltak szokatlan pillanatok, váratlan helyezek és rutin mozdulatok, amelyek mind a dohányzást juttatták eszembe. De már volt lélektani muníció: Hopp, erről már volt szó a csoportban! És már tudtam, hogy nem baj, ha eszembe jut, csak ne kövesse cselekedet!

A megvonási tünetekre szedett gyógyszer szedésével kapcsolatban nekem csak pozitív tapasztalataim vannak: nagyon könnyű volt a leszokás vele, és ráadásul nálam színes és folytatásos álmokat okozott, amelyeket nagyon élveztem.  Gond is volt, amikor abbahagytam, mert rászoktam a nassolásra, emiatt később újra szedtem gyógyszert a megvonási tüneteimre egy darabig. De most már fogyókúrázom, többet mozgok és leadtam jó pár kilót.

A csoport foglalkozások nagyon fontosak voltak számomra a leszokás során. Nemcsak azért, mert a doktornő és a csoportvezetők (dr. Tót Éva, Nagy Katalin és Páter Mária) nagy odaadással és szakértelemmel vezették a foglalkozásokat, és folyamatos megerősítést és támogatást kaptam, hanem azért is, mert a tapasztalatainkat is megoszthattuk – jó társaságban, sok nevetéssel.

V. Anikó (2019.05.)

   Leszokásom története

25 évig dohányoztam és többször próbáltam abbahagyni, de soha nem sikerült. Pár hét vagy hónap után megint rágyújtottam. Mindig csak egy slukkal, egy kölcsönkért cigivel kezdődött, mert mindig megkívántam, ha láttam, hogy mellettem rágyújtanak.

Tavaly úgy éreztem, hogy már teljesen a cigaretta irányít, már akkor is rágyújtottam, ha nem kívántam, de egy-két cigi mindig jó ok volt szünetet tartani, levezetni a feszültséget vagy éppen örülni valaminek. Tavaly elhatároztam, hogy elég volt, leteszem a cigit, de tudtam, hogy egyedül nem fog sikerülni. Kimondottan valamilyen programot vagy csoportot kerestem, meg sem próbáltam letenni a cigit támogatás nélkül.

A Péterfy Kórház tüdőgondozóján ajánlotta a Leszokást Támogató Ambulanciát egy nővér és még aznap jelentkeztem. Nagyon vártam a csoport indulását, közben tudatosan készültem arra, hogy nemsokára már nem fogok dohányozni. Rokonoknak, barátoknak meséltem a tervemről, megosztottam velük a dátumokat és a nagy elhatározásomat, ezzel is erősítve magam, mert sokkal jobban szégyelltem volna magam előttük is, ha nem sikerül.

Sikerült, már négy hónapja nem dohányzom, egyre ritkábban jut eszembe, még egy bulin se kívánom meg. Rájöttem, hogy a stresszt is, örömöt is tudom élvezni cigi nélkül, nem kell a vigasz vagy jutalom cigaretta. Sokkal jobban alszom, úgy érzem, hogy több időm van, elkezdtem rendszeresen sportolni, a bőröm kisimultabb lett és szabadabbnak érzem magam.

Mindezt a csoport támogatásának és az ambulanciát szívvel-lélekkel vezetőknek, Dr. Tót Évának, Katalinnak és Marikának köszönhetem. Hatásukra el tudtam hinni, hogy megszabadulhatok a cigitől, hogy végig tudom majd csinálni a programot és nem fogok rágyújtani. A szaktudásukkal, lelkesedésükkel és támogatásukkal az én életem megváltozott és ezért rendkívül hálás vagyok. Azóta minden dohányos ismerősömnek ajánlom az ambulanciát.

Köszönettel! M.I. (2019.03.)

 

 

    Együtt könnyebb!

Hála az Önök segítségének már 2017 november 10-én múlt 1 éve, hogy nem dohányzom, és nem is hiányzik.
Sokszor azon csodálkozom, hogy hogy bírtam ilyen sokáig a büdös cigi szagot, és a vele járó örökös piszkálódást, az állandó stresszt, hogy mikor gyújthatok rá ismét.
Most sokkal könnyebb, szebb és tisztább lett az életem. Nem győzők eléggé hálás lenni az odaadó segítségükért.

Csak remélni tudom, hogy azóta is egyre többen jelentkeznek Önöknél, hogy leszokjanak. Ha tudnák, hogy menyire jó "mentes" lenni minden bizonnyal rohannának, hogy ők is leszokjanak.
Maximálisan megérte az a pár havi kemény munka, hogy független szabad ember legyek.

Részemről csak hálát érzek mindenki iránt, szeretettel gondolok csoporttársaimra, mert ők is a segítségemre voltak a nehéz időszak alatt.

Remélem Önök is jól vannak, és nagyon sok embernek segítenek az általam oly nagyra értékelt módszerükkel a leszokásban.

M. Erzsi (2018. 02.)

 

     Leszokásom története

Iskolásként kezdtem el dohányozni és több mint 40 évig szívtam nagy élvezettel. Ezalatt meg sem fordult a fejemben, hogy abbahagyjam. Viszont, amikor eljutottam odáig, hogy jó lenne nem rágyújtani többé, rádöbbentem, hogy nem tudom hogyan szabaduljak meg ettől a szenvedélytől. Ezért fordultam a Leszokást segítő Ambulancia szakembereihez. Ma már egyértelmű számomra hogy e nélkül a segítség nélkül nem ment volna a szakítás a cigarettával. Három nagyon fontos dologban segített az Ambulancia által kínált csoportos leszokási program.

Az első egyszerűen csak az volt, hogy jó néhány dolgot nem tudtam. Nem tudtam, hogy szembe kell néznem azzal, hogy mindvégig fog hiányozni a dohányzás, leszokni róla nem lehet, csak abbahagyni úgy, hogy újra és újra NEM gyújtok rá. Nem tudtam, hogy a gyógyszeres leszokás segítés – melyben a csoportos program jóvoltából nekem is részem volt – nem válthatja ki a szándékot, nem tud abban segíteni, hogy ne vágyjak rágyújtani, legfeljebb csak enyhíti a hiány érzetét. De a döntést újra és újra nekem kell meghozni. Egy szóval nagyon sokat segített, hogy a csoportot vezető szakemberek erre a két dologra és sok minden másra is előre felkészítettek és így nem estem abba csapdába, hogy újra megpróbáljam a cigarettát.

A második nagy segítség, a csoportos foglalkozások tartalma volt, ahol együtt felfedeztük és feldolgoztuk azokat a nehézségeket, amelyek utunkba álltak a leszokás során. Ez azt hozta magával, hogy mindenki elmondta, hogy ő hogyan éli meg a saját kihívásait és mit csinál annak érdekében, hogy ne gyújtson rá ezek ellenére. Ez számtalan hasznos tippet adott ahhoz, hogy én is megtaláljam a magam megoldásait.

A harmadik – és talán legfontosabb – segítség pedig az az érzelmi támogatás volt, amelyet abból nyertünk, hogy láttuk a többieket ugyanazért küzdeni, ugyanolyan nehézségeken úrrá lenni, mint amilyenekkel saját magunk is birkóztunk.

Ma lassan fél éve annak hogy utoljára rágyújtottam. Ez boldoggá tesz, személyes sikeremként élem meg. Ebben a sikeremben nagyon komoly szerepe van egyrészt a programot vezető szakemberek elképesztő empátiájának és hozzáértésének ÉS annak a fantasztikus csoportnak, amelybe magam is beletartoztam. Olyan emberek között lehettem, akik személyes példájukkal engem is bátorítottak arra, hogy eredményesen nézzek szembe a cigaretta hiányával és akiknek volt kedve, türelme és a odaforduló személyisége beszélni arról hogy ők hogyan élik mindezt át és meghallgatni a másik történeteit.

S.Tamás (2017.10.)

     Üdvözlök Mindenkit! Leszokottat és Leszokót!

      Egy hosszú út kezdete...

50 évvel ezelőtt kezdtem dohányozni, s 49 éve próbálok leszokni. Soha nem szívtam napi egy doboznál többet, de erőset, s azt nagy örömmel. Egyszerűen szükségem volt rá, ha bánatom, problémám, vagy csak örömöm volt. Ennek ellenére volt néhány sikertelen kísérletem, s nagyokat csodálkoztam, hogy nem tudok leszokni. S aztán az évek során egyre jobban tudatosult bennem, hogy ez egy egyoldalú szerelem, a cigaretta nem szeret engem. Köhögtem tőle, már fulladtam is egy kicsit, s gyakran fájt a torkom is. Tudtam, hogy eljött az az idő, amikor abba kell hagynom, s ezt segítség nélkül nem tudom. II. kerületi lakosként simán elhajtottak az illetékes tüdőgondozóból, s még a Tüdő Szanatóriumban sem foglalkoztak velem.

A világhálón találtam meg a Doktornő nevét, s kértem időpontot, s rögtön kaptam is. Boldogan mentem a rendelésre, s már azt számoltam, hogy ha ma este beveszem az első gyógyszert, akkor melyik nap fogom abbahagyni a dohányzást. Villámcsapásként ért, hogy először vizsgálat, majd jelentkezési lap kitöltése a Leszokás Ambulanciára, majd kb. egy hónap múlva értesítés, hogy mikor kezdődik a 9 alkalmas foglalkozás, s valamikor a 3. foglalkozás után kapom meg a receptet. Ez teljesen letaglózott, s gondoltam, majd én megmutatom, egyedül is le tudok szokni. Ez így ment minden nap sikertelenül, míg meg nem érkezett a levél, hogy a program március 23-án indul.

Elmentem. Szégyelltem, hogy nekem ilyen csoportban kell ülnöm, s meg sem néztem a résztvevőket, mert előre utáltam őket. Aztán elkezdett a Doktornő beszélni, s szinte sajnáltam, hogy 18h-kor vége lett a foglalkozásnak. Elkezdtem megvilágosodni, s már majdnem rájöttem, miért is kell ez a foglalkozás, s hogy fogunk eljutni mentálisan már felkészülten, a gyógyszerig. De még mindig nem örültem a csoportfoglalkozásnak, habár most már körbenéztem, s megállapítottam, nem is rossz a felhozatal. Ugyanolyan emberek, mint én, s ugyanazt szeretnék, mint én. A harmadik alkalommal már beszélgettem is foglalkozás előtt a csoporttársakkal, s fejben lassan elérkeztem oda, hogy ez most sikerülni fog, most készen állok arra, hogy az egészséget tartsam a jövőben szem előtt.

A gyógyszer szedése nem okozott problémát, mert betartottam, amire felhívták előtte a figyelmemet, s a tízedik napon elhagyott cigaretta nem keserítette meg az életemet. Sokat tanultam a foglalkozásokon a többiek tapasztalataiból, s örültem, hogy nem kínlódok mellékhatással, nem eszem többet, de több folyadékot fogyasztok, s nem hagyok ki egyetlen fitness termi edzést sem.

A foglalkozásokon megtanultam, hogy ha mentálisan nem készülök fel, akkor, csak a gyógyszer szedése nem lesz elegendő a végleges leszokáshoz. Megtanultam, hogyan kezeljem a cigaretta hiányát, hogyan örüljek a sikernek, de tudtam, hogy még hosszú út áll előttem. Megtanultam, hogy többet egyetlen szállal sem kísérthetem a sorsot, ha tényleg egészségesen akarok még egy kicsit élni. Ma már nem köhögök.
S ezért nagy-nagy hála a Doktornőnek, Katinak és Marikának, akik mindent megtettek azért, hogy ez így legyen.

B. Ágnes (2017.08.)

       Köszönöm!                 

Mély hálával, nagy örömmel és sok szeretettel írom ezt a pár sort, melyben szeretném Önöknek megköszönni, amit értem tettek.

20 év dohányzás és több sikertelen leszokási kísérlet után, egy többszörösen terhelt élethelyzetben döntöttem el, hogy leteszem a cigit. Azt gondoltam akarat kérdése az egész, minden fejben dől el, de azt Önök tanították meg, hogy hatalmas szív… gondos szakértő kezek… iránymutatás… társak kellenek hozzá az úton – és ezeket mind Önöktől kaptam!

Nekem csak ki kellett tartani.

A csoportra sokszor gondolok a mai napig, meghatározó élmény számomra, és bátran mondhatom, hogy mélyről indultunk. Talán nem vagyok túl kritikus magunkkal, de a 0. alkalommal förtelmes „büdik” voltunkJ. Mi, vérbagósok is érzékeltünk ugyan valami enyhe kis koncentrációt összezsúfolva abban a pici szobában, és nem is értem így utólag, már működő orral, hogy nem kapkodtak Önök levegő után. Hétről-hétre változtunk, mert az a munka, amit kértek tőlünk érthető, belátható, szívünknek kedves volt. Lehetőségem volt kérdezni, őszinte és hiteles válaszokat kapni, egymást támogatni és másoktól tanulni. Az egyik legnagyobb csoportbeli motivációm a Család volt (Apuka, Anyuka, Lányuk és a Vejük, akik együtt jöttek leszokni), de mondhatnám a 40 éve dohányzó Portás Urat. Új élmény volt számomra, hogy a különböző emberek (kétkezi munkástól az értelmiségiig) mennyire őszintén, hittel és akarattal egymást segítve dolgoznak a közös célért. Még a nehéz témák sem maradtak tabuk, és én nem éreztem kínosnak. Mi dönthettünk és Önök a háttérből finoman terelgettek bennünket. Sírtunk és nevettünk is. Akkor úgy éreztem nagyon dolgozom, mindig szörnyen elfáradtam a csoport végére, de most már tudom, hogy Önök végezték a háttérből a munka zömét, hogy egyben és fókuszban tartsanak bennünket.  Az átlagéletkorunk, ha jól emlékszem 50 év felett volt és leszoktunk. 

A foglalkozások alkalmával más élethelyzeteimre is rálátást, megoldást kaphattam. Nemcsak a testem gyógyult, a lelkem is. Talán nagy szavaknak vélik majd, de azt érzem és gondolom: egy új életet kaptam. Azt a lehetőséget, hogy már ezzel a bölcsességgel, gazdagodott lélekkel és a gyógyult testemmel folytathatom tovább a legjobb tudásom szerint.

Nem tudom, hogyan képesek erre, de ez a küzdés, amit másokért most is rendíthetetlenül tesznek, értem tettek, szavakkal nehezen leírható, nekem ez ma, ebben a kis világunkban „A Csoda”, és Önök lehetővé tették, hogy a mi életünk csodája legyen.

 

Hálával és szeretettel: F. Zsuzsa (2017.06.)

 

     Kedves Nemdohányzó csapat, és Segítőink!